Kötödés Szolgáltatás Opel felni a téli hónapokra?

Opel felni a téli hónapokra?


Opel felni

Categories:

Már jóval a tél beköszönte előtt, az autótulajdonosok és sofőrök elgondolkoznak a nagy kérdésen: alumínium vagy lemez felni az, amelyik a hidegebb hónapokban maximálisan képes helytállni. Ugye sokan, főleg esztétikai okokra hivatkozva, a Ford alufelni mellett döntenek. Azt persze nem árt szem előtt tartani, hogy amikor beköszönt a tél, akkor az utak ugye sokkal veszélyesebbé válnak. Ekkor a nyári abroncsokat teljes mértékben el kell felejteni, hiszen azok semmiképp sem tapadnak úgy az úthoz, mint a téliek. Amikor új abroncsok vásárlására kerül sor, akkor ugye a Ford alufelni cseréjén is elgondolkozik az ember. Maradjon ez, vagy jobb a lemezfelni? Több lehetőség is az ember rendelkezésére áll. Az egyik opció, amelyik talán annyira nem felkapott, hogy a tulaj megtartja a jelenlegi felniket, és a téli gumikat autószerelővel teteti fel. Ez nagy költségekkel járhat. Ennél sokkal gazdaságosabb és célszerűbb, ha van két Ford alufelni és gumi, télre és nyárra, amiket aztán könnyebben lehet cserélni. Ha valaki olyan helyen lakik, ahol a telek keményebbek, ez mindenképp a jó választás. A hozzáértők, szakik szerint, télre a Ford alufelni jobb választás a lemezkeréktárcsa, hiszen ez tartósabb és jobban bírja a strapát. A lemez Opel felni ekkor azért is jobb választás, mert olcsóbb, és kevésbé igényli a karbantartást. Nem mellesleg ez kevésbé érzékeny a karcolásokra, továbbá nehezebb, mint az alumínium tárcsa. Ez azért jó, mert az abroncs ennek hála jobban kapaszkodik a hóba. Külsőre ugyan nem olyan szép, mint az alumínium Opel felni, de erre egyrészt megoldás a dísztárcsa, másrészt az erőtlen fényű téli hónapokban igazából nem is látszik annyira az eltérés ezzel a megoldással. Aki pedig nem akar megválni az alu Opel felni szettől, az olyan példányokkal is felszerelkezhet, amelyeket speciálisan arra fejlesztettek ki, hogy ellenállók legyenek a só miatti rozsdásodásnak, Ezzel garantált az optimális élettartam. Az Opel felni ellenálló képessége elsősorban a lakkborítás vastagságától és minőségétől függ. Az alumínium és lemezfelni is megvehető az alu-felni.hu internetes áruházban.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük